Yann Tiersen: La valse d' Amélie
Mostanában valamiért a tematikus írásokra jut idő. Korábban összegeztem Mads Mikkelsenhez fűződő vizuális viszonyomat, ma Audrey Tatou művészetére kerül sor. Az apropót az adja, hogy megnéztem Isten nagy, én kicsi vagyok (című filmjét. Audrey először Amelie-ként varázsolt el. Az Amelie csodálatos élete (Le fabuleux destin d’Amélie Poulain) c. film olyan, amit akárhányszor meg tudok nézni, mindig valamiféle varázslat lengi be a szobát. A fátyol, a finomság, a francia laza elegancia ott árad ki a képernyőn a mosolyában, óriási szemében, törékeny alakjában. Miatta még Párizst is lehet szeretni, bár amikor valójában ott jártam, becsapva éreztem magam: a város nem az, aminek elhitetik, nem annyira lehelet finom, nem annyira romantikus, nem az, ami az Amelie filmből árad. De a film ettől még gyönyörű, apró lelki rezdülésekkel, kreativitással varázsol percről percre, mintha az egészet egy régi csipketerítőn át figyelhetnéd. A hangulatot a sötét tónusú képek is segítik, és a zene is valami tökéletesen sikerült, Yann Tiersen a legtöbb zenét harmonikába álmodta, és ez felejthetetlenül vidámmá tette az amúgy is laza, repülős dallamokat. Nem véletlenül jelölték több Oscar díjra a filmet, meseszép…… Ezután a Natalie második élete (La délicatesse) című film következett. A férje halála után új életet kezd egy új férfi oldalán. A filmet a csókjelenet vágja ketté, a történet tulajdonképpen a csók köré íródott: Natalie főnökként csak úgy, megcsókolja férfi beosztottját……….. A hölgy légies, nagyon lelkis, megfelelő személy hozzá a skandináv beosztott. A filmbeli történet itt is apró pókfonálon halad, mégsem unalmas. Csipketerítő megint, nem kirobbanó érzelem és nem vakító nap vagy tomboló vihar. Ezt a filmet nem támasztja alá annyira meghatározó zene, mint az Amelie-t. Ezután a film után tudatosan kezdtem Audrey Tatou filmjeit keresni / kerestetni. A Mosás, vágás, ámítás (De vrais mensonges) c. film következett. A főhős fodrász-szalon tulajdonos Émilie egy névtelen hódolójától szerelmes leveleket kap, amiket továbbad cselszövéssel édesanyjának, akit így remél kirántani a házasság megszűnését követő válságából. Az édesanya kirántódik, a fiú remél, de a legmerészebb álmaiban sem azt reméli, akit kap, Émilie pedig nem veszi észre a nyilvánvalót – mégis a végén mindenkire boldogság köszönt. A film az egymás iránti aggódásról, a határtalan szeretetről szól, és arról, hogy az élet nem kőkemény és megváltoztathatatlan, van megbocsátás, és van türelem. Mindezt a szokásos csipkefüggönyös lazasággal, eleganciával. Pár napja kaptam meg az Isten nagy, én kicsi vagyok c. filmet, azonnal rávetettem magam, helyzetem a DVD-lejátszóba, és faltam, igaz francia nyelven és angol felirattal, de a gyönyörön ez mit sem változtatott. Michéle 21 éves, kapcsolatában csetlő-botló kezdő, még önmagával sincsen tisztában, nézetei a világról alakulóban vannak: hol buddhista, hol zsidó, aszerint, élete párja éppen miben hisz. Mindenre nyitott lány, könnyen tanul, fejlődik – bármilyen irányban. Az irány megtalálása a nehéz. A film elején szakítását követő mélabúból Francois emeli ki, találkozásuk sorsszerű, egymásnak teremtődtek. A fiú 32 éves, már kialakult, bár zsidó mivoltát takargatja, a szokásokat, hagyományokat nem tartja. Michéle-t nem vállalja föl elég sokáig. A lány, mivel még nem találja önmagát (bár meggyőződése, hogy éppen a legjobb úton jár), így a kapcsolatban sem tudja magát megfelelően pozícionálni: eszmék, elvek és mindennapi problémák csatároznak a filmben, a szerelmesek valóban civakodnak, életre összevesznek, szétköltöznek, hogy aztán az utcán véletlenül összefutva, egymásra mosolyogva lendítsenek a kapcsolatukon, ami megint szakításba torkollik, hogy egy újabb találkozás alkalmával természetesen egymásnál kössenek ki. A történet végére Michéle, aki a zsidóság történetéről, hagyományairól sokkal többet tud már, mint párja, felismeri, hogy ő burgundi (nem zsidó, nem katolikus, nem buddhista), de a film egy felirattal zárul: folytatódik…………… A történet ebből a pár sorból úgy tűnik, igen komoly. Valóban így lenne, ha nem Audrey Tatou egyénisége lengené be a filmet. Audrey egyszerre elbűvölő tinikislány, ugyanakkor igazi vamp, ha kell, hisztis díva vagy amazon módjára elgondolásait, vélteszméjét védő csajszi. Ami biztos, igen törékeny (nem csak alkata miatt), minden mozdulatában igazi nő, sugárzik róla, védelemre, támogatásra, erős férfi karra van szüksége. Imádnivalón ártatlan, nőiességének kellékei lelki csipkébe burkolva villannak fel ismét.
Január elsején szívesen látok bárkit, mondjuk 14 óráig. Aki addig nem ér ide, az ne zavarjon: délután beburkolózom az ágyam melegébe, rágcsát teszek az ágy mellé, innivalót a közelembe, és Audrey Tatou rajongást tartok, amíg az összes filmjét (amire addig szert tudok tenni) végig nem nézem. Hasonló élményekkel kezdődjön mindenki számára 2013! A cím alatt található betűkre kattintva reményeim szerint videó indul (Amélie film egyik zenéje), én evvel az ajándékkal kívánok minden jót!
