Nagyon sok elmaradásom van. Majdnem egy hónapja nem volt módom rá, hogy az időben megtaláljam azt a rést, amin át folyhatnak a kulturális javak. Pedig olvastam, láttam, csak nem győztem. Mármint mindezt megírni. De most egy váratlanul jött betegség (igaz, mikor jön várva) rászorít a helyben maradásra, így végre tudok egy kis időt szerezni. Nem én vagyok beteg, pótunokám köhögős-lázas.
A kéjenc útja, amiről először mesélnék. Igor Sztravinszkij művét az Operaházban láttam még január végén. Bevallom, erre a darabra nem vettem volna jegyet, de így, hogy a bérletes előadások sorában ez volt az egyik előadás, megnéztem. És lám, milyen is az, amikor az ember előítéletes! Roppantul izgalmas, kedvemnek tetsző, modern hatású darabot láthattam. Például úgy kezdődött, hogy a színpad el volt felezve. Baloldalon egy kertes ház fala, zöld, parkszerű kert sétánnyal és paddal. Kőkerítés a felezővonal, és a jobb oldalon egy panelház, előtte betontér homokozóval, csúszdával, hintával. Baloldalon apa és lánya, jobb oldalon több gyerek és szülő. A kéjenc a bal oldali részben tűnik fel, azt hagyja hátra, hogy megkezdje londoni, nagyzoló életét, melynek minden pillanatát megéli, kiélvezi. A nyitó képben a panel lakossága a házban az ablakok mögött veszekszik (ötletes árnyjáték), a nagyvárosban ugyanez a panelszerkezet szolgál előbb egy bordélyház szemléltetésére (a korábbi panelkuckó most egy-egy találkahely), majd a börtön cellái is ezek lesznek. Mintha sugallná, hogy a panelból ide vezet az út……. Természetesen nem a vasbetonszerkezet tehet erről……….Olyan az egésznek az érzelmi hatása, mintha arra kívánna utalni, dobozokban, panelekben, előre bejósolhatóan, megszokott és bejáratott minták szerint élnénk. Mintha katalógusból lehetne választani életutat. Hasonló gondolatok járnak a fejemben, amikor Licimamához megyek a temetőbe Rákospalotán. Körbevesznek a tízemeletes betontrengetegek, és nagyi sírjától nem messze ott van az urnák temetője, ami ugyanolyan betontömb emeletekkel…. A vidékről a nagyvárosba elkerült és az ott tapasztalható gyönyörtől megszédült ifjú csillogó nagyvilági kokottot vesz el feleségül. A menyasszony a süllyesztőből érkezik a színre, egy barbie-babás, átlátszó műanyag előlapú dobozban, abszolút Barbie babának öltözve. A színrelépés ötlete meghatározó élménye kulturális észlelésemnek. Nagyon sajnálom, hogy ez az unikum ötlet később unásig ismétlődik kicsit módosult formában. A darab egy pontján a tömeg elkezdi sajnálni a feleséget, akit megbolonduló férje faképnél hagyott. A talmi csillogást, a tömeg érzéseinek felszínességét divatbemutató emeli ki. Valódi divatbemutató, riszáló fiúkákkal, világbéke kisasszonyokkal. Szuper ötlet és kiváló a megvalósítása. A főhős megbolondul, visszatér a kertes házhoz, azt reméli, ott nyugalomra lel, de egy fájdalmas búcsún túl más nem jut számára, a paneltömb homokozójában fetrengve múlik el utolsó esélye is. Elsivárosodás. Olvastam, hogy Sztravinszkij egy 8 festményből álló sorozat hatása alatt írta ezt a művét. A festmények színpadra csalogatása kiválóan sikerült (bár nem tudom, mi volt a 8 festmény témája, de a láttatás nagyon éles része az előadásnak). A zene olyan mindentbele. Csembalóra utaló középkori alapokon nyugvó hangzás, mozarti mélységek jellemzik, de képtelen lennék akár egyetlen motívumot, futamot felidézni belőle.
Nyáron jelent meg D. Tóth Kriszta új könyve, Húszezer éjszaka címmel. Minden megjelenés arról szólt, erotikus felütéssel indul a könyv – ez engem visszatartott attól, hogy rohanjak a könyvesboltba érte. De az írónő korábbi könyve édesanyjáról (Jöttem, had lássalak) annyira lenyűgöző, megrázóan szép történet, hogy sok-sok vívódás után csak bizalmat szavaztam az újabb könyvnek – aminek ismét egy dal adta a címet, a Budapest Bár zenekar dala. Nos, ezúttal nagyon-nagyon kár volt bizalmat szavazni. Mert ez a könyv nekem nem üti meg azt a mércét, de még csak fel sem éri, ami nálam a minőséget, az értéket jelzi. Ismerni kell a világot, nem szabad sznobbá válni az értékkeresés rögös útján, így volt már, hogy elolvastam egy Fejős Éva könyvet (ajánlani már nem vagyok képes). Sajnos ezúttal azt kell írnom, Fejős Éva könyve jobb D. Tóth Kriszta alkotásánál, előbbi „írónő” történeteiben legalább egy-egy mondat erejéig felbukkan a humor. D. Tóth története abszolút sablonos, budai úriasszonyok kicsitdolgozok, kicsit-logisztikázom-agyerekeket, kicsit-félrelépek, nagyon szenvedek és kibeszélem a csajokkal alapokra épülne, ha lehetne bármilyen mélységet vagy magasságot találni a sablonok tárházában. Ha még nem olvastátok, kerüljétek el. Vagy pont azért vegyétek le a polcról, hogy ellenőrizzétek, igazam van-e.
Végezetül egy pozitív összefoglaló. John Grisham: Az esőcsináló c. könyve. A szerző talán olyan könyvek írójaként is ismerhető, mint A cég, a Pelikán ügyirat………. Általában nem szeretem az ilyen nagy rendszerek, cégek ellen kisember sztorikat, hogy a „mocskos” állam, az állami vagy multi cég hogy igyekszik eltenni láb alól a kisembert. Az író több könyvéből film is készült, én egyet sem láttam, azt sem, amelyről most írok. De a könyve jó. Fordulatos, pörgősen megírt, alig tudtam kitenni a kezemből, nagyon boldog voltam, hogy influenza okán sehová sem kellett mennem és szinte egy szuszra végigolvashattam. A történet röviden annyi, hogy egy éppen a tanulmányaival végző, állás nélküli ügyvédbojtár ingyenes tanácsadáson belecsöppen egy biztosítási ügybe. Bár az ügyfele meghal időközben, az egészségbiztosító elleni per elindul, érdekek és ellenérdekek csapnak össze. A társaság oldalán a legjobb ügyvédi iroda, a hétköznapi felperes oldalán a kezdő és tapasztalatlan ügyvédke. Akit viszont hajt a tűz, a megélhetés, a karrier, a tenni vágyás. Ötleteivel, fáradhatatlan munkával megnyeri élete első perét, az újságok címlapjára kerül. Ám ügyfele mégsem jut a megérdemelt nagy pénzhez, mert a biztosítótársaság gazdasági lépéssel kimenekíti a pénzeit. Az ügyvédtanonc szerelemre találva elköltözik a városból, hogy nyugodt életét tanárként élje le. A történet számomra arról szólt, hogy mindig föl lehet állni a padlóról. Ötlet kell csak és szorgalom. És hit, leginkább abban, hogy sikerül, amit elterveztünk. De hinni kell, mindenen túl is, még akkor is, ha már aludnod sincs hol. És ha megtetted, amit elterveztél, akkor, ha úgy érzed, itt az idő, szállj ki. Tudj hátat fordítani, ha arra van szükséged. Mielőtt maga alá gyűr a karrier, a nagyváros vagy az olyan élet, amire nincs is szükséged. Akkor is szállj ki, ha nincs B terved, hiszen a célod elérése érdekében többször is felálltál már a padlóról, ezután is menni fog.
